Egy kis szellemi és lelki kikapcsolódásra vágysz? A külváros szentélye tökéletes választás lehet számodra. A régi, japán stílusban készült épület mindenkit szívesen vár, aki szeretne a spirituális lét útjaira lépni.
Pár mantra, melyet érdemes megtanulni, mielőtt idejössz:
- Ihn nikho! Mahna nikho mha nahna e rei!
- Mha nahno mha nah rikho! Ihni Kohei!
- Iminimi szeminimi juvapcsu vaminimi!
- Insalata di cetri di carolima-makaroni karoni-ka umam-mama-makaroni karoni-ka!
- やべえ やべえ 惚れちまったぜ, マジで惚れちまったぜ, めっちゃ惚れちまったぜ (Bár ez nem biztos, hogy pontos)
– Hát…Ha az a vágya,hogy meghaljon,akkor végülis…Ez is egy fajta segítség nyújtás.
*mondom halkan, az ujjaim tördelve*
– Mivel nem képes meghalni,ez nekem is segítség lehet. Ha megfigyelhetem az egyes mérgek lefolyását,hatékonyabban tudom kezelni a későbbiekben. Plusz elég szép könyv gyűjteményem van,mindenféle feljegyzéssel karöltve. Talán…találunk megoldást. Akár a halálra. Esetleg az öngyilkos hajlamokra.
*ajánlom fel végül*
A város szélén. Majdnem közvetlen az erdő mellett.
*Lenyeli ami a szájában maradt, a többit csak hagyta a földön heverni, egy idő után maguktól eltűntek végül.*
Ugyan kisasszony, ha nem akar mérget előállítani én nem fogom magára erőltetni, a legszebb dolog önben, hogy segíteni szeretne másokon. Nincs semmi haszna abból, ha pont velem kivételezne.
*Mondta egy kedves mosollyal és megérintve Rydell vállát, elsétált mellette.*
Mellesleg merre van az a kis patika?
*Az aurájától indokolatlan bűntudat önt el,amit a pánik követ,látván,hogy gyógyszerekkel tömte tele magát*
– H-hé!
*kapok felé a kezemmel,de végül meg is akad a levegőben, és csak elképedve nézek rá,pár perces várakozás után, mikor realizálódik bennem,hogy nem halt meg*
– Oh…Hát ez…Igencsak érdekes. Ah…
*húzom végig arcomon a kezem*
– Én…Én nem tudom,hogy segíthetek-e rajtad,és lehet közben a józanészre hallgatva,meggondolom magam. De…Ha ennyire méreg kell… Megpróbálkozhatok vele…Talán hasznomra lehet kezelés szempontjából.
*Bár még sosem volt dolgom öngyilkos hajlamú emberrel,ha ember egyáltalán. De végülis ez is egy fajta segítség nyújtás, nem? Ezzel a gondolattal próbálom nyugtatni magam,hogy nem csinálok hülyeséget, és megyek bele egy ilyen őrült dologba,csak mert nem tudok mit kezdeni a csalódottsága által keltett bűntudattal*
Értem, tehát nem árulsz mérget…
*Depressziós aura veszi körül eme rossz hír hallatán és szomorúságában tablettákkal tömi be a pofáját hátha belefullad, ami nyilván nem fog megtörténni. Így pedig válaszolni sem tud a kérdésre, mert tele a szája. Na nem mintha amúgy is tudna válaszolni rá. Igazából nem tudja ő sem, miért nem tud meghalni, egyszerűen csak szerencsétlen a halálhoz.*
*a kérés hallatán elkerekednek a szemeim,és egy pillanatra még levegőt is elfelejtek venni*
– Nem,nem árulok mérgeket…
*Nem mintha gondot okozna elkészíteni,teszem hozzá gondolatban*
– Ezt át kell gondolnom. Nem igazán vagyok biztos abban,hogy erkölcsös lenne mérget készíteni, tudván,hogy mire kell. Főleg, hogy pénzt is adnál érte…
*gondterhelten szorítom meg kicsit orrnyergem*
– Gondolom már próbálkoztál pár dologgal. Miért nem jártál…”sikerrel”?
*mutogatom ujjammal az idézőjelet*
És véletlenül nem árulsz mérgeket a gyógyszerek mellé? Lehet édes, keserű, savanyú vagy sós, teljesen mindegy.
*Legutóbb amikor ilyesmit kért, elvitték egy drogbáróhoz, akivel együtt tépett be, az sem valami szép emlék, de a halál még így is elkerülte őt, helyette meghalt a drogbáró.*
Ha készítesz nekem mérget, rendesen fizetek majd érte. Remélhetőleg egyszeri vevő leszek.
*Mosolyog*
– Valóban, de ezzel a legtöbben nincsenek tisztában. Én pedig nem tervezek ezen változtatni. Jobb,ha az emberek nagy része továbbra is értéktelen gyomoknak nézik ezeket.
*hunyom le szemeim mosolyogva, majd a kérdésre pislogok fel újra az idegen arcára*
– Bárkinek, aki felkeres. Modern értelmezésben van egy kis magán patikám.
Ártatlan gyógynövények? Ami képes életet adni, az elvenni is tud. Ez az élet körforgása. Bár én jobban örülnék, ha nálam leállna ez a körforgás. És kegyed kinek készít gyógyszert?
*kérdőn a kosárra nézek, mikor feltűnik, hogy a növényeket vizslatja*
Mert minél jobban belegondolok, hogy miért éri meg életben maradni, annál jobban elönt az érzés, hogy bár találok okokat rá, mégsem tartom fontosnak annyira, hogy az élettel járó szenvedést elviseljem.
*Ijesztő suicide grimasszal nézi, hogy milyen növények vannak a hölgyeménynél*
Ezek mérgezőek?
*pislogok párat meglepetten,mikor fölém kerekedik*
– Igen, ez jogos. Mindenesetre, ha nem titkolod, szívesen meghallgatom. Ha másnak nem is,esettanulmánynak jó lesz.
*hümmögve fonom össze mellkasom előtt kezeimet*
– Már egy jó ideje foglalkoztat,hogy vajon lehet-e érdemben kezelni az öngyilkos hajlamot,vagy mérsékelni az efféle gondolatokat. Szóval?
*pillantok fel mosolyogva az idegen arcára*
Óh de kedves tőled, hogy aggódsz emiatt.
*Mosolyogva kelt fel a földről és a lány fölé emelkedett*
Viszont a halálvágyra nincs megfelelő válasz. Egy másik ember sosem értené meg, hogy akinek nem jár a cipőjében, az miért akar meghalni. Még ha el is magyaráznám, más szemmel, más felfogással, soha senki nem értené meg.
– Köszönöm.
*kezdek el felsétálni a lépcsőn, majd mikor a magát démonnak mondó fiú, lelép,még azért egy utolsó pillantást vételezek hátra az ő irányába is,meg a lépcsőn heverészőre is. Még,hogy halált keresni…Kissé rosszalló tekintettel szugerálom pár másodpercig,végül csak a dolgomra eredek,át a kertbe. Egy jó órát eltöltök az említett helyen,hogy beszerezzek mindent,amire szükségem lesz,majd távozok is. A szentély kapuját átlépve látom, hogy a halálravágyó még mindig itt fekszik. Megtorpanva bámulok az irányába, miközben tépelődök magamban. Egyáltalán nem tartozik rám, hogy miért vágyik a halálra…Nem kéne beleütnöm az orrom. Még egyet is értek a belső hangommal, hogy igen,ez pontosan így van,semmi közöm hozzá,de a testem ösztönösen mozgott magától, és a gondolataimból az zökkentett ki,hogy már mellette állok. Mhmmm, Rydell. Buta vagy… Gondterhelten szorítom össze ajkaim,végül csak megszólalok*
– Nem az én dolgom,de…Mégis mi vitt rá arra,hogy azt mondd, más módot keresel a halálra? Miért akarnál meghalni?
*érdeklődöm mostmár kíváncsi tekintettel. Tényleg érdekel,sosem sikerült az ilyesfajta gondolatokat megértenem*
-Elnézést.
*Mondta miközben az érkező nőre pillantott majd arrébb sétált és már fel volt készülve a nassolásra mikor a férfi visszakozásba kezdett. Tarkóját megvakarta mert ö ugyan nem gondolta meg magát de ahogy a férfi ujra kifeküdt vállat vont.*
-Ahogy érzed. De ha mégis „megetettnéd magad valakivel” keres egy Caramel nevezetű tűzdémont.
*Miközben idézett a férfi szavaiból az ujjaival idézöjelet mutatott majd a lányra nézett.*
-Kisasszony.
*Kedves mosollyal biccentett a fejével majd távozott.*
*Elunalmasodik amikor újabb kérdést tesz fel felé az az ember, aki az imént még a megevésével hozta meg kedvét a halálra.*
Végül nem gondoltad komolyan azt, hogy megeszel. Azt hiszem maradok egy másik halál keresésénél.
*Mondata befejeztével az érkező hölgyre pillant, majd felkel és utat hagy, bár nem mintha nem lehetett volna elférni tőle, de ha a hölgy ennyire szeretne pont ott elmenni, akkor rajta ne múljon.*
Elnézést kérek.
*Tesz egy pár métert, majd újra kifekszik.*
*A szentély felé lépdelek,halkan egy dalt dúdolva,majd mielőtt még odaérnék,mosolyogva lepillantok a kis kosaram tartalmára. Gyógynövényekkel van tele,de még néhány dolog hiányzik, szóval ezen okból vagyok itt. A szentély kertjében sok hasznos növény van,és már éppen áthaladnék az épületen, amikor feltűnik,hogy két random idegen van előttem. Megtorpanva pislogok rájuk. Nem igazán tudom értelmezni ezt a helyzetet. Az egyik a lépcsőn fekszik, a másik meg a kezét rúgdalja,egy olyan kérdéssel,hogy hol harapja meg…Ez valami fura fétis játék lehet,hogy pont egy szentélynél művelik ezt. Perverz bagázs…Köhintve próbálom magamra vonni figyelmüket, hogy legalább addig felüljön a lépcsőn fekvő, amíg én elsétálok*
– Isten ments, hogy megzavarjam önöket, a…tevékenységükben. De szeretnék átmenni a kertbe,szóval igazán leköteleznének,ha…arrébb mennének.
*intézem feléjük a kérésem kedvesen mosolyogva,bár belül remegek, mert annyira nem tudom ezeket hova tenni,hogy már szinte félek. Már itt sincs biztonságban az ember lánya a fura szatíroktól…*
*Ki tört belöle a nevetés, hogy valaki önként fel kínálja magát.*
-Szelíd démon vagyok, élőket nem bántok ha nem muszáj…de ha már ilyen szépen kéred, akkor segítek rajtad és megszabadítalak az életedtől. Nyakba vagy karba harapjalak?
-Ki tudja, az ilyesmit nem szokás számolni ha valaki a halálra vágyik. Élőket nem eszel? Annyi halálon gondolkoztam, de az, hogy megetessem magam, erre nem gondoltam. Miért nem eszel meg most?
*Bár ha csak egy kicsit is beleharap meghal a rengeteg méregmennyiségtől.*
-Mennyit ettél meg belőle? Ha meghalsz, megehetlek?
-Pirulát
*Kényelmesen nézi az eget és annak szépségét*